Letöltés

Letölthető tartalmak jelölése.

Utazásaim az al-Kaidával

Lavie TidharAz Ad Astra Kiadó fél éve jelent meg könyveivel a piacon és rövid idő alatt jelentős rajongótábort, hűséges olvasókat sikerült szereznie különleges kiadványaival. Ebből az alkalomból, illetve éppen ma - szeptember 11-én - megjelenő Oszama című regényük apropóján, egy ingyenesen letölthető e-kötettel ajándékozták meg az olvasókat, melynek címe: Utazásaim az al-Kaidával.

A novelláskötet három írást tartalmaz, mindháromnak az a Lavie Tidhar a szerzője, aki az Oszama című több, jelentős díjra jelölt regényt is írta. A téma a terrorizmus és az al-Kaida terrorszervezet. Az e-könyv (két formátumban) a kiadó honlapjáról szabadon letölthető.

Különleges irodalmi alakok – Hastur

The King in YellowA következő 10 mondatos kritika apropóján úgy gondoltam nem lenne minden tanulság nélküli, ha szánnánk egy rövid bejegyzést a szöveg főszereplőjére. Követlező alkalommal ugyanis Robert W. Chambers A Sárga Király című novelláskötetét mutatjuk be dióhéjban. (Valójában már a címmel probléma van, hiszen a magyarul e cím alatt megjelent novelláskötet valójában a The Maker of Moons címet viselő, sokkal kevésbé fontos kiadvány - sokat elárul ez a Tuan kiadó üzletpolitikájáról).

E-könyvek lelőhelyei

(E) bookMivel ez egy könyvekkel foglalkozó blog, megosztok néhány lelőhelyet, melyeken e-könyveket lehet letölteni ingyen. Természetesen a teljesség igénye nélkül. Nem ellenőriztem mindet, amennyiben véletlenül nem lenne jogtiszta valamelyik, azért elnézést kérek. :) Amennyiben valaki jelzi, hogy probléma van valamelyikkel, azt azonnal leveszem.

Nosztalgia (Letölthető Kaland Játék Kockázat könyvek)

 

Steve Jackson & Ian LivingstoneA '90-es években Magyarországon is óriási sikernek örvendett a gyerekek körében a Kaland Játék Kockázat, ismertebb nevén: lapozgatós könyvek, sorozat. A Zagor.hu weboldalon most a teljes sorozat megtalálható és letölthető. Aki meg szeretne merítkezni a nosztalgiában, az kattintson ide.

Aztán üljön le egy kicsit kvarcjátékozni.

Letölthető e-novellák és klasszikus Galaktika számok

Galaktika Logó

A Galaktika elindította a megvásárolható E-novellák menüpontját, egyelőre egy magyar steampunk szöveggel, Az Ostrommal. A szerkesztők állítása szerint folyamatosan fognak felkerülni az újabb sci-fi és fantasy novellák, ám ez még csak próbaüzem. Az érdeklődéstől függ, hogy regények is megvásárolhatóak lesznek-e. Az e-novellák ára 99 Ft.

Share on Facebook

 

Share on Twitter
Tartalom átvétel