Vers

Lírai szövegek.

Valentin napi vers

Waka

Kihasználva az alkalmat, a Virágárusok napján közzéteszünk két verset, egészen pontosan wakát, a szerelem témájában.

Ma 168 éve született A holló

The Raven

Edgar Allan Poe legambíciózusabb lírai alkotását, A holló című versét, 1845. január 29-én közölte a New York Evening Mirror. Ez volt a vers első megjelenése nyomtatásban. A költemény születésének mikéntjéről, a versírás technikájáról A műalkotás filozófiája című esszéjében ad számot a szerző. Ennek az esszének a hatástörténete hasonlóan óriási, mint amilyen magáé A hollóé. A verset a kor számos fontos költője lefordította saját nyelvére.

Azt mondják, hogy időnként a holló szélsőségesen magas, akár 100 éves kort is megérhet, de úgy tűnik ez A holló ezt is bőven túlszárnyalta.

Mi Tóth Árpád fordításában közöljük.

Három sornyi Japán

HaikuHaiku verseket és haibunokat vár a Cédrus Művészeti Alapítvány a napokban kiírt pályázatára. "Darabszám" megkötés nincs, minden pályázó beleátása szerinti számú költeménnyel nevezhet. A verseknek tematikus alkotásoknak kell lenniük. A pályázatban meghatározot téma: víztükör.

A pályázat határideje: 2013. február 10. Itt olvasható a teljes kiírás.

Emlékeztetőül: a haiku tradicionális japán verselési forma. A három soros költemények soronkénti szótagszáma hagyományosan: 5-7-5. Az eredeti japán haikuban ezek a számok morákat jelölnek, ám a nyugati nyelvekben szótagszámokként íródnak át.

A haibun olyan prózai mű (haiku-történet), melyet egy -egy haiku ihletett, gyakan tartalmaznak maguk is haikukat.

Budapest Nyugati (Závada Péter – Ahol megszakad)

Závada Péter: Ahol megszakad1966-ban, miután megjelent Michel Foucault A szavak és a dolgok című - a nyugati gondolkodásban meghatározóvá váló – szövege, az összes francia bölcsész ezzel a kötettel járt randira, függetlenül attól, hogy olvasta-e vagy sem. Závada Péter első verseskötetével – kis túlzással – hasonló a helyzet, csak épp a középiskolás tinik körében. No, nem mintha csak számukra tartogathatna érdekességeket, maradandó versélményt az Ahol megszakad című kötet, ám letagadhatatlan, hogy a kortárs magyar irodalomban példa nélküli érdeklődés övezi a fiatalabb generáció részéről.

A kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent meg a Nemzetközi Könyvfesztivál idején. Bemutatójára stílszerűen a Költészet Napján került sor, ahogyan a reklám-kisvideó is ezen a napon vált elérhetővé a neten. A 68 oldalas kiadvány hátlapján olvasható ajánlásokat Parti Nagy Lajos és Darvasi László írták. A ragasztott kötet fizikai részére nem lehet panasz, már kézbe venni is jó érzés. Ennyit a külcsínről.

Különleges irodalmi alakok – Hastur

The King in YellowA következő 10 mondatos kritika apropóján úgy gondoltam nem lenne minden tanulság nélküli, ha szánnánk egy rövid bejegyzést a szöveg főszereplőjére. Követlező alkalommal ugyanis Robert W. Chambers A Sárga Király című novelláskötetét mutatjuk be dióhéjban. (Valójában már a címmel probléma van, hiszen a magyarul e cím alatt megjelent novelláskötet valójában a The Maker of Moons címet viselő, sokkal kevésbé fontos kiadvány - sokat elárul ez a Tuan kiadó üzletpolitikájáról).

A költészet napja 2011

 

József AttilaMi a költészet? "

Aki erre a kérdésre vár választ - de persze két szóban, ugye? - valójában azt kéri tőled, tudj lemondani a tudásról.

És hogy tudd, és soha ne feledd: szereld le bár a kultúrát, de tudós tudatlanságodban soha ne feledkezz meg arról, amit útközben, az úton átkelve feláldozol.

Ki meri ezt kérni tőlem?

Kínrímbörtön --- Tim Burton: Rímbörtön, avagy az Osztrigasrác mélabús halála (The Melancholy Death Of Oyster Boy)

 

Tim Burton - RímbörtönEz alkalommal is korszerűtlen leszek. Tim Burton tárgyalt kötete ugyanis 2008-ban jelent meg a Magvető jóvoltából, tehát nem kifejezettem friss kiadás. Az angol eredeti 1997-ben jött ki.

Mivel Burton filmes munkáit nagyon szeretem, gondoltam ez a kötet sem lesz csalódás, hiszen a Rímbörtön, avagy az Osztrigasrác mélabús halála az ő verseit tartalmazza, melyeket saját rajzai tesznek színesebbé. Hogy a kötet találkozott-e az elvárásaimmal, arról később.

Share on Facebook

 

Share on Twitter
Tartalom átvétel