Lőkös Kornél

prozanostra.com

 

Próza Nostra

Üdvözlet a Próza Nostra új otthonában!

Végül megszületett az új honlap, ami még folyamatosan kisebb-nagyobb változtatásokon fog átesni és remélhetőleg ezeken keresztül finomodni.

Túl azon, hogy egyedi arculatot szerettünk volna adni a Próza Nostrának, szándékunk volt az is, hogy kibővítsük. Ennek eredményeképp születtek az új menüpontok, melyek egyelőre feltöltés alatt állnák, némelyik pedig még csak később fogja betölteni a funkcióját (ilyen a Galéria, ami a tervezett Próza Nostra Irodalmi Estekről készült fotókat fogja tartalmazni).

A lap bal oldalán lehet regisztrálni, ami a kommentelés feltétele – mindenkit buzdítunk erre. A Vendégkönyvbe pedig bárki megírhatja az általános véleményét, tanácsát, észrevételét az oldallal kapcsolatban. Előre is köszönjük a visszajelzéseket.

Ebben a hónapban több rendhagyó posztot is közzé fogunk tenni, a rendszeres frissítések mellett, melyeket egy ideje kénytelenek voltunk hanyagolni az új oldallal kapcsolatos tennivalók miatt. A bővülő szerzőgárda miatt a könyvkritikák is sűrűsödni fognak.

Reméljük minden látogató úgy gondolja majd, hogy érdemes lesz az oldalt követni.

Ezúton is köszönjük Lőkös Kornél segítségét, aki az oldal programozásáért felelős.

 

Szabó István Zoltán

Share on Facebook

 

Share on Twitter
Tartalom átvétel