Agave Kiadó

Odaát (Neil Gaiman: Amerikai istenek)

Amerikai Istenek (Agave)

 

„– Ezért van az, hogy Amerika pontos középpontja – vonta le a tanulságot Nancy úr, amikor behajtottak Mississippi állam Humansville városába (1804 lakos) – egy apró, elvadult park, egy üres templom, egy lepusztult motel.

– Sertéstelep – mondta Csernobog – Az előbb azt mondtad, hogy Amerika igazi középpontja egy sertéstelep.

– De nem erről van szó – felelte Nancy úr. – Hanem arról, mit gondolnak az emberek. Az egész csak kitaláció. Ezért fontos. Az emberek kizárólag a kitalált dolgokért harcolnak.”

Olvasni: gyönyörűség volt (Ray Bradbury: Fahrenheit 451)

Fahrenheit 451

 

„A tömeg a maga elhatározásából hagyta abba az olvasást.”

(78. o.)

A Fahrenheit 451 legendás ellenutópia. 1953-ban – hatvan éve – jelent meg először, de mit sem vesztett erejéből és frissességéből. A jeles évforduló alkalmából az Agave Kiadó öt novella kíséretében jelentette meg, Loránd Imre klasszikusnak számító fordításában. Olyan szöveg ez, mellyel kapcsolatban könnyen esik abba a hibába a róla megnyilatkozó, hogy elragadtatja magát.

Karácsonyi könyvakciók

AdventA karácsony előtti adventi időszakban buzdítanak minket a leghangosabban vásárlásra a reklámok. Ironikus, hogy akkor a legnagyobb a zaj, amikor ideje lenne a csendnek. Mindenesetre a könyv kiváló karácsonyi ajándék, ráadásul az ünnepek közeledtével a kiadók a legkülönbözőbb akciókat vezetik be. Összegyűjtöttünk néhány ajánlatot, a kedvenceink közül, hogy ne kelljen sokáig keresgélni őket és több időt tölthessetek csendben.

 

 

Könyvmegjelenés (PKD: Egy megcsúszott lélek vallomásai)

Egy megcsúszott lélek vallomásai2012. június 28-án jelenik meg az Agave Kiadó gondozásában, a PKD sorozat részeként, az Egy megcsúszott lélek vallomásai című regény, mely különleges helyet tölt be a szerző életművében, tekintve, hogy ez az egyetlen életében megjelent regénye, mely nem a sci-fi zsánerébe tartozik.

A regény Pék Zoltán fordításában, a sorozat korai darabjait idéző külsővel jelenik meg. Előrendelhető a kiadó honlapján.

Ismertető:

Jack Isidore egy megcsúszott lélek. Ez kétségtelen: nemcsak a legeszelősebb ötleteket gyűjti és vallja magáénak (mint például hogy a napfénynek súlya van), de emellett egyáltalán nincs birtokában azoknak a képességeknek, melyek a mindennapi élethez szükségesek. Így aztán húga és annak férje kénytelen-kelletlen magukhoz veszik. Csakhogy kiderül, a boldog élet álcája mögött ők is ugyanolyan megcsúszott lelkek, és más, sokkal veszélyesebb rögeszmék rabjai.
 

(Forrás: agavebolt.com)
 

Philip K. Dick kvízjáték

Our Friends...A Frolix-8 küldötte című PKD könyv megjelenése kapcsán az Agave Kiadó és az LFG Zóna weboldala közös kvízjátékot indít, amely február végéig tart. A nyertesek könyvcsomagot nyerhetnek, úgyhogy érdemes klikkelgetni. A kvízjáték ide kattintva elérhető.

A végére pedig egy megunhatatlan PKD idézet: "Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit."

Röviden (Könyvmegjelenés & Gary Oldman interjú)

A Frolix-8 küldötteMától kapható az Agave gondozásában megjelenő PKD sorozat következő kötete: A Frolix-8 küldötte, hangulatos, különleges borítótémával. Reméljük a belbecs is ehhez hasonló lesz.

Recenzió egy Tim Davys-regényről, V tollából

A lefejezett keselyű rejtélyeTim Davys A lefejezett keselyű rejtélye című regényéről jelent meg recenzióm a kulter.hu oldalon. Mivel mind a kötet, mind a recenzió illeszkedik a Próza Nostra tartalmához, így most mindenki térjen át oda és kihelyezett posztként olvassa a szöveget itt

Baráth Katalin és a magyar századfordulós krimi

Baráth KatalinBaráth Katalin krimit ír. Ráadásul a századfordulós Magyarország a szetting. Eddigi két regényét az Agave Kiadó jelentette meg A fekete zongora (igen, mint az Ady-vers, igen, motivált az azonosság) és A türkizkék hegedű címek alatt. Rögvest el is keresztelték a magyar Agatha Christie-nek, ami egyfelől nyilvánvalóan megtisztelő, másfelől viszont valószínűleg feláll a hátán a szőr, amikor ezt hallja.

John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém (Osztott képernyő I.)

A könyvAz 'Osztott képernyő' rovatban minden alkalommal két szerző kritikája jelenik meg ugyanarról a szövegről. Úgy gondoltuk talán nem csak a szerzőknek, de az olvasóknak is érdekes és hasznos lehet egy ilyen vállalkozás, hiszen mindjárt két véleményt kap ugyanarról a könyvről.

A közlés előtt egyik szerző sem ismeri a másik szövegét, valamint arra is törekszünk, hogy a tárgyalt regénnyel kapcsolatban ne legyen aránytalanul nagyobb ismereti előnye egyik írónak sem (jelen esetben többek között ezt úgy igyekeztünk megvalósítani, hogy a kritikák szerzői most olvasták először a szóban forgó szöveget). A limit 4000 karakter.

Első alkalommal John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém (korábban: Árulás) című regényéről van szó.

Agave megjelenések

Suszter szabó baka kémAz Agave újra megjelenteti le Carré Karla trilógiájának első kötetét. A hazánkban januárban megtekinthető Oscar gyanús filmhez igazodva az eddig Árulás cím alatt megjelent szöveg ezúttal Suszter, szabó, baka, kém címmel kerül a polcokra (a regény és a film eredeti címe: Tinker tailor soldier spy). Úgy tűnik, hogy ez a hónap - tekintettel a szerző 80. születésnapjára - nem csak nálunk szól le Carréról, aki egyébként egy a CBS-nek adott interjújában idén kijelentette, hogy soha többé nem ad interjút, bár regényírói munkáját továbbra is töretlenül folytatni fogja. A beszélgetést elolvashatjátok itt.

Share on Facebook

 

Share on Twitter
Tartalom átvétel